Az ősz útján

 

Minden nap kerékpárra ülök. Nem azért, mert könnyű, hanem mert érzem: minden megtett méter Isten ajándéka.

       Ma ebéd után úgy döntöttem, elindulok a jól ismert úton – még jól süt a nap.
       A levelek narancsban és aranyban ragyogtak körülöttem, mintha Isten festett volna még egy utolsó, fénylő réteget a természet vásznára.

       A mozgássérültségem nem tűnt el. Vannak órák, amikor minden mozdulatba több erőt kell fektetnem, mint másoknak.        Néha megkérdezem magamtól: „Miért ilyen nehéz?”
       De aztán eszembe jut, amit Pál apostol mondott:

„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm gyengeség által ér célhoz.”
(2Kor 12:9)

       A délutáni utaknak különös békéje van. Nem siet senki, a fények szelídebben érintik a lelket. Ahogy haladtam, a szél finoman végigsuhant rajtam, a levelek zizegve peregtek le a fáról. Mintha a teremtett világ suttogta volna:
„Lásd, milyen gazdag az Én ajándékom.”

       Megálltam egy pillanatra. Nem azért, mert fáradt voltam — bár az is igaz —, hanem mert a látvány megérintett. A föld tele volt színekkel, mintha Isten szőtt volna takarót az őszből.
       Rátettem a kezem a kormányra, és csendben imát mondtam:

„Köszönöm, Uram, hogy itt lehetek.
Köszönöm, hogy gyengeségeimben is megtapasztalhatom a Te erődet.
Köszönöm, hogy az út nem a korlátaimról szól, hanem a Te jelenlétedről.”

       Abban a csendes délutánban megértettem: a fogyatékosság nem vesz el tőlem semmit, amit Te valóban fontosnak tartasz, Uram.
       Sőt — rajta keresztül tanítasz látni, hálát adni, és észrevenni a csodát a hétköznapban.

       Továbbindultam. A gumik alatt ropogtak a levelek, és mintha Isten hangja kísért volna:

„Nem hagylak el, és nem távozom el tőled.”
(Józsué 1:5)

       Számomra a kerékpározás több, mint mozgás.
Találkozás Veled, Uram.

       Az őszi fák között pedig mintha oltárt emeltél volna nekem — ahol újra és újra felismerhetem:

       A kegyelem mindig ott vár, ahol elindulok.

Írta: Deme Mónika

 

Tizenhetedik bejegyzés - Isten ereje az én gyengeségemben

 

Nem vagyok földre szállt angyal – csak egy ember, aki nap mint nap megküzd a saját gyengeségeivel. Fogyatékossággal  élek, ami sokszor próbára tesz: vannak napok, amikor a testem nem engedelmeskedik, amikor a világ túl gyorsnak tűnik, és amikor a fájdalom vagy a tehetetlenség el akarja venni a reményemet.

De ilyenkor mindig eszembe jut Isten szava:
„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (2Korinthus 12:9)

Ez az ige az életem valósága lett. Mert megtapasztaltam, hogy Isten nem a tökéleteseket keresi, hanem azokat, akik hajlandók Őt beengedni a töréseik közé. Amikor én gyenge vagyok, Ő erős bennem. Amikor sírok, Ő vigasztal. Amikor már nem tudok továbbmenni, Ő visz a karján tovább.

Sokáig azt hittem, hogy fogyatékosságom miatt kevesebb vagyok másoknál. Ma már tudom, hogy Isten szemében pontosan annyit érek, mint bárki más – sőt, talán még jobban megmutatkozik rajtam az Ő kegyelme. Mert amit a világ gyengeségnek lát, Isten azt lehetőséggé teszi: arra, hogy rajtam keresztül ragyogjon az Ő szeretete és ereje.

Nem vagyok földre szállt angyal, de Isten gyermeke vagyok – és ez mindenre elég.
Az Ő kegyelme elég nekem, minden nap, minden nehézségben.

Írta: Deme Mónika

2025. október 21.

Tizenhatodik bejegyzés - Nem földre szállt angyal vagyok

 

Nem vagyok földre szállt angyal, csak egy fogyatékkal élő ember. Sokszor éreztem, hogy más vagyok, és ez a „más” teherként nehezedett rám. Néztem az embereket, akik könnyedén mozogtak, beszéltek, nevettek, és azt kérdeztem: „Uram, miért én?”

 

De Isten lassan megmutatta, hogy Ő nem a külsőt nézi. Nem azt látja, amit az emberek látnak. Ahogy a Szentírás mondja:

 

„Az ember a külsőt nézi, de az Úr a szívet nézi.” (1Sámuel 16:7)

 

Megértettem, hogy az érték nem a testemben, hanem a szívemben van. Isten az én gyengeségemben is tud munkálkodni, és az életemmel üzenni másoknak: az Ő szeretete nem válogat.

 

Ma már tudom, hogy nem kell tökéletesnek lennem ahhoz, hogy Isten használni tudjon. A fogyatékosságom nem akadály, hanem eszköz arra, hogy megmutassa rajtam keresztül a kegyelmét.

 

Nem földre szállt angyal vagyok, hanem egy szeretett ember, akit Isten a saját képmására teremtett, és akit így is tökéletesen szeret.

Írta: Deme Mónika

2025. október 20.

 

Tizenötödik bejegyzés - Minden akadályt legyőzni mosolyogva

    Mozgássérültként sokszor éreztem, hogy a világ korlátokkal vesz körül. De Isten megtanított arra, hogy az igazi erő nem a testemben, hanem a szívemben és az Ő kegyelmében van.

       Amikor gyenge vagyok, akkor vagyok igazán erős — mert Krisztus ereje akkor munkálkodik bennem.
Ahogy az Ige mondja:
„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.”
(2Korinthus 12:9)

       Ma már tudom: mosolyogva is lehet győzni.
Nem azért, mert minden könnyű, hanem mert Isten velem van minden lépésben.

       Ő ad erőt, hogy minden akadályon felülkerekedjek, és hogy a korlátaim ne zárjanak be, hanem Isten dicsőségére váljanak.

       Különösen egy olyan városban vagy faluban, ahol nincs rendesen akadálymentesítés, a járdák nehezen járhatók elektromos kerekesszékkel, és sok ajtót nem tudok segítség nélkül kinyitni.
Mégis megpróbálom a kihívásokat mosolyogva megugrani — Isten segítségével.

Írta: Deme Mónika

2025. október 16.

 

 

Tizennegyedik bejegyzés - Miért fontos az önmagam szeretete és ápolása?

 

Sokáig azt hittem, hogy önmagamat szeretni felesleges dolog. Úgy gondoltam, csak akkor van értelme az életemnek, ha másokat szeretek és másokért élek. Ma már tudom, hogy ez tévedés volt.

A Biblia világosan mutatja, hogy az önmagunk szeretete nem önzés, hanem Isten akaratának a része:

„Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Máté 22:39)

Jézus szavaiból kiderül, hogy másokat csak akkor tudunk igazán szeretni, ha önmagunkat is szeretjük. Ha nem becsüljük azt, akik vagyunk, könnyen kiéghetünk, és nem tudunk tartósan mások felé fordulni.

Isten szemében értékes vagy

„Csodálatosan megalkottál engem...” (Zsoltárok 139:14)

Isten alkotása vagy, egyedi és pótolhatatlan. Ha Ő értékesnek tart, akkor te is tekints így magadra! Az önszeretet nem gőg, hanem hála, hogy elfogadod azt, akivé Ő formált.

Az önmagunkról való gondoskodás erősíti a szolgálatot

„Senki sem gyűlöli a saját testét, hanem táplálja és gondozza azt...” (Efezus 5:29)

A testi és lelki gondoskodás nemcsak magunkat tartja meg egészségben, hanem erőt ad ahhoz is, hogy jobban támogassunk másokat.

Az önszeretet Isten ajándékának tisztelete

Az önzés csak magunknak akar mindent. Az egészséges önszeretet viszont annak felismerése, hogy Isten kincset bízott ránk – a testünket, a lelkünket, a képességeinket. Ha ezeket megbecsüljük és ápoljuk, akkor másokat is gazdagíthatunk.

Összegzés

Az önmagunk szeretete nem a mások rovására történik, hanem Isten szemével való látás. Ha elfogadjuk és ápoljuk önmagunkat, azzal nemcsak hálát adunk Neki, hanem erőforrássá válunk mások számára is. 

Tizenharmadik bejegyzés - Hogyan tanultam meg elfogadni a másságomat?

 Nem könnyű egyszerű szavakba önteni, de úgy érzem, leginkább az segített, hogy megismertem Istent. Általa fedeztem fel magamban a tehetségeimet és értékeimet. Elsőként az írás ajándékát, majd a számítógépes és elektronikai tudásomat, amikkel örömmel foglalkozom. Rájöttem, hogy ezekben nem számít, hogy a lábam nem működik úgy, mint másoké – a laptop, a táblagép és az asztali gép világában ez nem akadály.

 

Harmadik kapaszkodóm az olvasás lett, amely feltárja előttem az egész világot, és a filmnézés, ami új nézőpontokat ad. Végül pedig nagy erőt jelent számomra, ha van valaki, akivel beszélgethetek legalább fél vagy egy órát, akinek elmesélhetem az élményeimet és megoszthatom a gondolataimat. Még ha nem is értenek mindig egyet velem, már az is felszabadító, ha kimondhatom, ami bennem van.

Írta: Deme Mónika

2025. szeptember 29.

Tizenkettedik bejegyzés - Te mit tennél, ha hozzám hasonlóval találkoznál?

 

Sok emberrel találkozom, és gyakran érzem, hogy nem tudják, mit kezdjenek a betegségemmel – azzal, hogy más a mozgásom vagy a beszédem. Néha látom rajtuk a bizonytalanságot. De nemrég olyan emberekkel találkoztam, akik nem riadtak vissza, hanem éppen ellenkezőleg: segíteni próbáltak, kedvesek voltak, és barátként fordultak hozzám.

Ők nem ismertek engem, lehet, hogy soha nem láttak előtte. Mégis emberként tekintettek rám, szeretettel és tisztelettel. Ez annyira megérintett, hogy nehéz szavakba öntenem.

De Isten igéje segít kimondani azt, amit érzek:

·       „Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére.” (Róma 15:7)

·       „Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” (1Sámuel 16:7)

Amikor ilyen emberekkel találkozom, Isten szeretetét látom meg bennük. Ők emlékeztetnek arra, hogy nem a külső számít, hanem a szív, és hogy Isten mindenkit értékesnek teremtett. Hálás vagyok azokért, akik így közelednek hozzám, mert rajtuk keresztül Isten gondoskodó szeretetét élhetem át.

Lehet, hogy neked ez csak egy apróság, egy kedves gesztus. De nekem ez nagyon-nagyon nagy öröm. Mert abban a pillanatban nem a betegségemet látták, hanem engem – embertársként, barátként. És ezen keresztül Isten szeretete ragyogott fel előttem.

Írta: Deme Mónika

2025. szeptember 7.