Az ősz útján

 

Minden nap kerékpárra ülök. Nem azért, mert könnyű, hanem mert érzem: minden megtett méter Isten ajándéka.

       Ma ebéd után úgy döntöttem, elindulok a jól ismert úton – még jól süt a nap.
       A levelek narancsban és aranyban ragyogtak körülöttem, mintha Isten festett volna még egy utolsó, fénylő réteget a természet vásznára.

       A mozgássérültségem nem tűnt el. Vannak órák, amikor minden mozdulatba több erőt kell fektetnem, mint másoknak.        Néha megkérdezem magamtól: „Miért ilyen nehéz?”
       De aztán eszembe jut, amit Pál apostol mondott:

„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm gyengeség által ér célhoz.”
(2Kor 12:9)

       A délutáni utaknak különös békéje van. Nem siet senki, a fények szelídebben érintik a lelket. Ahogy haladtam, a szél finoman végigsuhant rajtam, a levelek zizegve peregtek le a fáról. Mintha a teremtett világ suttogta volna:
„Lásd, milyen gazdag az Én ajándékom.”

       Megálltam egy pillanatra. Nem azért, mert fáradt voltam — bár az is igaz —, hanem mert a látvány megérintett. A föld tele volt színekkel, mintha Isten szőtt volna takarót az őszből.
       Rátettem a kezem a kormányra, és csendben imát mondtam:

„Köszönöm, Uram, hogy itt lehetek.
Köszönöm, hogy gyengeségeimben is megtapasztalhatom a Te erődet.
Köszönöm, hogy az út nem a korlátaimról szól, hanem a Te jelenlétedről.”

       Abban a csendes délutánban megértettem: a fogyatékosság nem vesz el tőlem semmit, amit Te valóban fontosnak tartasz, Uram.
       Sőt — rajta keresztül tanítasz látni, hálát adni, és észrevenni a csodát a hétköznapban.

       Továbbindultam. A gumik alatt ropogtak a levelek, és mintha Isten hangja kísért volna:

„Nem hagylak el, és nem távozom el tőled.”
(Józsué 1:5)

       Számomra a kerékpározás több, mint mozgás.
Találkozás Veled, Uram.

       Az őszi fák között pedig mintha oltárt emeltél volna nekem — ahol újra és újra felismerhetem:

       A kegyelem mindig ott vár, ahol elindulok.

Írta: Deme Mónika

 

Tizenhetedik bejegyzés - Isten ereje az én gyengeségemben

 

Nem vagyok földre szállt angyal – csak egy ember, aki nap mint nap megküzd a saját gyengeségeivel. Fogyatékossággal  élek, ami sokszor próbára tesz: vannak napok, amikor a testem nem engedelmeskedik, amikor a világ túl gyorsnak tűnik, és amikor a fájdalom vagy a tehetetlenség el akarja venni a reményemet.

De ilyenkor mindig eszembe jut Isten szava:
„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (2Korinthus 12:9)

Ez az ige az életem valósága lett. Mert megtapasztaltam, hogy Isten nem a tökéleteseket keresi, hanem azokat, akik hajlandók Őt beengedni a töréseik közé. Amikor én gyenge vagyok, Ő erős bennem. Amikor sírok, Ő vigasztal. Amikor már nem tudok továbbmenni, Ő visz a karján tovább.

Sokáig azt hittem, hogy fogyatékosságom miatt kevesebb vagyok másoknál. Ma már tudom, hogy Isten szemében pontosan annyit érek, mint bárki más – sőt, talán még jobban megmutatkozik rajtam az Ő kegyelme. Mert amit a világ gyengeségnek lát, Isten azt lehetőséggé teszi: arra, hogy rajtam keresztül ragyogjon az Ő szeretete és ereje.

Nem vagyok földre szállt angyal, de Isten gyermeke vagyok – és ez mindenre elég.
Az Ő kegyelme elég nekem, minden nap, minden nehézségben.

Írta: Deme Mónika

2025. október 21.

Tizenhatodik bejegyzés - Nem földre szállt angyal vagyok

 

Nem vagyok földre szállt angyal, csak egy fogyatékkal élő ember. Sokszor éreztem, hogy más vagyok, és ez a „más” teherként nehezedett rám. Néztem az embereket, akik könnyedén mozogtak, beszéltek, nevettek, és azt kérdeztem: „Uram, miért én?”

 

De Isten lassan megmutatta, hogy Ő nem a külsőt nézi. Nem azt látja, amit az emberek látnak. Ahogy a Szentírás mondja:

 

„Az ember a külsőt nézi, de az Úr a szívet nézi.” (1Sámuel 16:7)

 

Megértettem, hogy az érték nem a testemben, hanem a szívemben van. Isten az én gyengeségemben is tud munkálkodni, és az életemmel üzenni másoknak: az Ő szeretete nem válogat.

 

Ma már tudom, hogy nem kell tökéletesnek lennem ahhoz, hogy Isten használni tudjon. A fogyatékosságom nem akadály, hanem eszköz arra, hogy megmutassa rajtam keresztül a kegyelmét.

 

Nem földre szállt angyal vagyok, hanem egy szeretett ember, akit Isten a saját képmására teremtett, és akit így is tökéletesen szeret.

Írta: Deme Mónika

2025. október 20.

 

Tizenötödik bejegyzés - Minden akadályt legyőzni mosolyogva

    Mozgássérültként sokszor éreztem, hogy a világ korlátokkal vesz körül. De Isten megtanított arra, hogy az igazi erő nem a testemben, hanem a szívemben és az Ő kegyelmében van.

       Amikor gyenge vagyok, akkor vagyok igazán erős — mert Krisztus ereje akkor munkálkodik bennem.
Ahogy az Ige mondja:
„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.”
(2Korinthus 12:9)

       Ma már tudom: mosolyogva is lehet győzni.
Nem azért, mert minden könnyű, hanem mert Isten velem van minden lépésben.

       Ő ad erőt, hogy minden akadályon felülkerekedjek, és hogy a korlátaim ne zárjanak be, hanem Isten dicsőségére váljanak.

       Különösen egy olyan városban vagy faluban, ahol nincs rendesen akadálymentesítés, a járdák nehezen járhatók elektromos kerekesszékkel, és sok ajtót nem tudok segítség nélkül kinyitni.
Mégis megpróbálom a kihívásokat mosolyogva megugrani — Isten segítségével.

Írta: Deme Mónika

2025. október 16.